Folytatódik a tervezgetés, egy lépéssel már előrébb járunk

• Joyo
• 2010. január 4. hétfő

 Visszatértünk a tervezgetéshez! Hamarosan szerzünk egy színpalettát és körbejárjuk az egész lakást, kipróbálva, hogy még is melyik szín emelné ki jobban a helyiségeket. A konyhába kivi zöldet vagy tojássárgát, esetleg napsárgát tudnék elképzelni. A legjobb ötlet, amiben nagymamám is egyetért, aki egyelőre rendelkezi az ingatlannal, az volt, hogy az előszobát és a konyhát esetleg boltívesen összenyithatnánk. Mindez házilag is megoldható, nem kell hozzá szakember. Természetesen ez csupán terv. Talán a nagybátyámnak is tetszeni fog. Ha szépen ki van pofozva a lakás, később jobb áron adhatja ki. 🙂 És addig is, nekünk is kényelmes, hiszen így kapunk egy nagy konyhát egy étkezővel. A nagyszobába mindenképpen világos színeket szeretnék, talán napsárgát, vagy valami narancsos színt képzeltem el. Az ablakok elé narancsos organza, vagy más áttetsző anyagú függönyt tennék, mohazöld sötétítővel.

A mellékhelyiség valami nyugodt színt kapna, talán oda is sárga kerülne. Oda, és a fürdőszobába is valami világos árnyalatot gondoltam, hogy tágítsa a teret. Az egyetlen helyiség, amivel nem tudok mit kezdeni, az a hall. Kicsi és sötét, összekötő helyiség az előszoba és a nagyszoba között. És onnan nyílik az ajtó a vizesblokkba. Mindenképpen világos színekre van szükség, ez már biztos. A többit pedig dobja a gép.

A költözéssel összefűzve, kéz a kézben jár egy másik fogalom, ami ugyan nagyon régi, de napjainkban is szerves része két ember frigyre lépésének, összebútorozásának, közös életük megkezdésének, csupán immáron modernizálódott. Ez pedig nem más, mint a stafírung. Bizony, gondoljunk csak bele. Ha két ember összeköltözik, ott sok mindenre szükség van. Olyan alap dolgokra is, mint a konyhai felszerelés, fakanál, konyharuhák, edényzet, étkészlet, ágynemű, huzatok, törülközők, terítők, függönyök. Stafírung, más szóval kelengye. A családjaink már egy ideje gondoskodnak arról, hogy ne szenvedjünk hiányt semmiben. Legutóbb egy nagyon szép só és borsszórót kaptam leendő anyósomtól, sógoroméktól pedig ehhez illő kávéskészletet kaptunk. Nagymamám gondoskodik az étkészletről, szüleim a poharakról és a bögrékről. Mi magunk pedig beszereztünk egy igazi majolika tálat, amiben remek húsokat lehet sütni. Továbbá egy retró levesfőző lábast és hajszárítót. Mindent szépen sorban meg tudunk venni, amire szükségünk van.

Tulajdonképpen az ember csak akkor tudja igazán, hogy mi kell egy háztartásba, amikor már elköltözött és szembesül az adott kellék hiányával.

Párom legkorábban májusra tervezi a költözést, de az még nagyon sok mindentől függ. Kezdve azzal, hogy miként kapok munkát. És mennyi pénzt tudok félretenni, hogy önállósuljak. Semmiképpen sem akarom, hogy a párom eltartson. A költözésben az is benne van, hogy anyagilag is önálló leszek. Az egy másik dolog, hogy a párommal közös kasszánk lesz, de az általam megkeresett pénz lesz, nem pedig a szüleim szponzorálnak. Azt hiszem akkor fogok igazán felnőni, ha saját keresetem lesz, saját számláim, saját elintézendő ügyeim. Saját rezsim. 🙂

Ez így viccesnek hangzik. Tudom, hogy nem csak a kifizetni való csekkektől válok felnőtté. De sokan azt mondják, hogy mindez a felnőtté válás velejárója. Kellemes, vagy kellemetlen, de felelősséget kell vállalnunk minden tettünkért, minden cselekedetünkért. Az más kérdés…. Vajon készen állok minderre? Nem tudnám előre megmondani. Reszketek ugyan úgy az izgalomtól és várakozástól, mint a félelemtől, hogy vajon működik-e majd mindez. De akárhogy is mérlegelek, folyton folyvást az IGEN felé billen a mérleg serpenyője.