Templomok és anyósok

 A tegnapi nap tulajdonképpen szépen telt, a gyűrű-sokk kivételével. Körbejártuk a templomokat, elképzelve, hogy melyik volna ideális a számunkra. Szeretnénk templomi szertartást. Én legalább is szeretnék. Igaz, hogy csupán megkeresztelve vagyok, a párom pedig “pogány”, de valahol egy nagyon jó érzés bevonulni a templomba a násznép előtt, s szó szeint összekötni az életemet azzal a férfival, akit a világon mindennél jobban szeretek. Hiszen a pap, szó szerinti szerelmi kötést hajt végre a kölcsönös fogadalommal, és azzal, hogy a sállal összeköti a jegyespár kezeit, azt jelezvén, hogy Ők mostantól egyek és szétszakíthatatlanok. “Amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza!” Ha jobba belegondolunk, maga a szöveg gyönyörű. A környezet, és a szándék szintén. Az embereknek csupán azért van iszonyuk ettől az egésztől, amit a papok köré vegyítenek:

-Mise

-Persely körbejáratása

-100. 000 Ft feletti összeg kifizetése

-Külön pénz a szertartsát végző papnak….

….hujujjuj! Az ember kétszer is meggondolja!

Több gyönyörű templomot is szemügyre vettük. De igazából egy nyerte el a tetszésemet, az is valami isteni jel miatt. A Főtér közelében álló Orsolya templom. Kicsi, kedves, szolid díszítésű. Összesen ha huszan elférnek bent. Két padsor található benne, középen bordó szőnyeggel.

Szeretném, ha hagyományosan, az édesapám vezetne az oltárhoz, és ott átadna a páromnak, mintegy jelképesen is férjhez adva hozzá.

Eléggé belejöttünk már a tervezgetésbe. Szüleim is  beszálltak, és templomokat ajálgattak, elvégre szinte az összesen díszítették már esküvő céljából. Nekem valahogy még is az orsolyatéri a szimpatikus. Talán attól a lila villanástól, amit odabent láttam. A többiből, ahol jártunk, pedig hiányzott. A lila fény ugyan is isteni jelenlét. Ha az szép ibolya színű. De ebbe most ne merüljünk bele. Aki fogalkozik hasonlókkal, úgy is tudja miről beszélek.

Az esti fagyizás során expáron édesannyával futottam össze. Rendben, az túlzás, hogy összefutottam, de ugyan ott fagyiztak a húgával és a sógorával, ahol mi. Nyílván észrevett bennünket, a sógora minden bizonnyal, hiszen mikor odafordultam, összenéztünk. A szakítást követő három és fél év leforgása alatt, Irénnel talán kétszer vagy háromszor találkoztam, abból pedig csupán egyszer köszönt rám, akkor is zavartan. A tegnapi találkozás után kicsit összezavarodtam, de hamar elmúlt a hatás. Olykor előfordul. 

Este pedig kikészített az egyetlen olyan ember, akitől minden házasulandó tart általában, a saját anyósjelöltem. Nem akarok belemnni, hogy konkrétan mi, de valami nagyon nem oké ezzel az asszonnyal. Ez van. Volt már hasonló tapasztalatom. Végül is minden anya félti a saját fiát, és kétszer is meggondolja kit enged közel hozzá. De belőle zsigerből jön, és mindenki iránt. Ez van. Nem kell nekem feltétlenül tartani vele a napi kapcsolatot. Miután elköltöztünk lesz páromnak egy két vérremenő küzdelme az édesanyjával, de talán hamar megbékél a helyzettel, hogy nem ugraszthatja nap mint nap a fiát apró-cseprő dolgokért. El tudja látni magát.

Én a tegnapi után még is úgy érzem, hogy egy jódarabig nem szeretnék találkozni vele. Se felmenni abba a lakásba.Tegnap este szó szerint rosszul lettem a néni közelében attól, ami áradt belőle, és  szabályosan kimenekültem a lakásból levegő után kapkodva a légszomjtól! Istenem segíts, hogy jó irányba változzon! Különben nem merném hozzá elvinni a leendő unokáit.  

Tovább a blogra »